Erre kereste a választ minden nap. Nem bántak vele sosem emberként. Akár az ápoló, akár az orvos, akár a társadalom, mindig éreztették kívülállóságát. Felületes kapcsolataiban, mindig tárgyként kezelték. Azokra is visszaemlékezett:

- Bár szerelmes lettem volna, de még az sem. Üres voltam, ki akartam tölteni az űrt. Olyan felesleges éretlen döntéseket hoztam folyton, nem tudom mi alapján s miért, elvakított a lehetőség, hogy végre talán valaki szeretni fog. Minden kapcsolatom felületes és középszerű volt. Kénytelen vagyok belátni nem a szerelemre születtem. Minden kapcsolatom mélyebbre és mélyebbre húzott, mind lelkileg, mind társadalmilag. Talán ezért is vagyok itt. Elvesztettem a barátaimat, egy szerelem miatt, azt a kevés embert is aki talán kiállt volna mellettem, mind elüldöztem. Megérte? Ez vagy Te: maga a gond, miattad történt mindez. Jobb is hogy elzárnak, ne fertőzd a világot a szennyel, amit minden egyes gondolatoddal okozol. –

A szeme sem mozgott, miközben önmagát átkozta. Nem volt újdonság, minden nap egy újabb önostorozással indult és fejeződött is be.

- A szüleim küldtek ide? Sosem volt jó viszonyunk, mindig létezett egyfajta távolság. S mire vonatkoztatható vissza ez a távolságtartás? Nem tudom. Foghatnám a televízióra, tudjuk jól, egy sötét doboz, ami szétszakítja az emberi kapcsolatokat, s ugyanígy az internet, amennyire egyszerűsíti a kommunikációt, épp annyira degradálja is azt. Szükséges dolgok ezek, csak tudnunk kéne használni őket, ugyanígy a demokráciával sem tudunk normálisan élni, viszont az elnyomás sem menne kulturált keretek között. Emberek vagyunk, be kell látnunk minden percben, tanulnunk kell, fejlődnünk, nem megállni és ösztönlényként élni. Az életet nem ezért kapjuk. Hiszek egy felsőbb hatalomban, abban az egyben, ami minden egyetemes bölcsesség alapja. -

Ezt ismételgette: Emberek vagyunk, hiszek egy, emberek vagyunk, hiszek egy…

Én még nem, az új ruhák vásárlásánál érzek valami kielégülést, de már az sem elég.

Ilyen emlékezetes pillanatok voltak már sokszor voltak az életemben, bár esetemben a kívánság az volt, hogy legyen vége, azonnal tűnjek el, mintha soha nem is léteztem volna. Remeg a kezem, remeg miközben ezekre a percekre, napokra gondolok, remeg ha falatot emelek a számhoz. Élet ez? Felemészt egy átok, tényleg nem tudom másként jellemezni, vannak jobb napok, amikor a világ legszebb lényének érzem magam, ezek általában akkor vannak ha sikerül fogynom. Van amikor nem foglalkozom az egésszel, de elég egy borúsabb nap, egy rosszabb jegy, egy kudarc, egy újabb Tönk típusú pasi az életemben, s minden kezdődik előröl, és egyre végletesebb, és durvább. Félek, tudom mennyire nem egészséges ez így, tudom hogy tönkre fogok menni, de nem szeretnék, viszont nem tudok úgy élni hogy ne a saját végzetem felé rohanjak.

Tegnap ezt a kérdést tették fel nekem. Őszintén keresem a választ, bár visszaolvasva találni rá utalásokat, viszont sehol nem írom le összefoglalva.

Alapvetően a világ szól a külsőségekről. S az én világom miért is szól erről?

Úgy hiszem nincs időm megismerni mindenkit, nincs energiám se megtudni valakinek a legbensőbb gondolatait. Így kénytelen vagyok ítélni a legkézzelfoghatóbb dolgok; hangszín, szemszín, hajszín, s ezek kombinációja alapján.

Az egyszerűbb utat választottam. Butaság lenne lekorlátozni szépségre, oly szubjektív.

Egyáltalán mi a szépség? Ki az aki jól néz ki? Ki határozza meg? Én jól nézek ki? És ha a többség azt állítja, miért érzem mégis az ellenkezőjét?

Idézet tőlem, magamnak :

,,Megőrülök, minden percem az evés vagy a nem evés körül forog. Ez maga az ördög.

Minden percem egy ítélet. Ítélet mások és magam felett. Pedig sosem kívántam ítélni s elítélni, ez jutott? Ezt kaptam? Így alakult? Nem! Minden másodpercünk egy ítélet. Képtelenek vagyunk valóban objektívek lenni.

A saját külsőm, hiúságom öl meg. Ez az Én ördögöm. Biztosan ez kell nekem? ‘ ‘

xo BDRB

Jellemtelenek.

Ha lezuhanna a repülő, tengerbe esés esetén teljesült a vágyam hogy ott térjek végső nyugalomra, ha szárazföld, akkor szórjatok a tengerbe….  Alapvetően jó életem van, rengeteg dolog hiányozna ha vége térne, de talán elmondhatnám hogy voltak emberek az életemben akiket őszintén szerettem, és ha csak kevés is, olyanok is akadtak akik viszont tették ezt. ( Arról már nem tehet senki hogy képtelenek vagyunk kimutatni normálisan érzelmeinket. )

Ha már csak emlék leszek mások lelkében, remélem boldog emlék, és bízom benne hogy sikerült segítenem másokon, és nem volt értelmetlen itt töltenem ezt az időt.

“Első “szerelem”?
Rómeó és Júlia?
Közelsem, inkább egy lecke az élettől, a szerelemről.”

Megcsókoltam, hisz úgy gondoltam ez kötelességem, tetszett. Lefeküdtem, úgy gondoltam kötelességem nem szűznek maradni…. Jelenlegi társadalmunk tényleg ilyen kötelességeket akar elhitetni naív fiataljainkkal? Mindenhol kurvák, és rajok. Köszönjük meg, a politika elérte a célját.
Nem is akarom másra fogni, buta voltam.
Hagytam hogy beszippantson a felületes és hazug kapcsolatok belém súlykolt mivolta.
Mikor meg itt lenne valaki, aki talán tényleg szeret, képtelen vagyok megbízni benne. Képtelen vagyok nem arra gondolni, és nem azt elfogadni hogy holnap biztosan mással lesz. De én már őt is szeretem, mint mindenkit aki képes egy jó szót elhinteni. Rengeteg embernek adok szeretet feleslegesen. Mindig feleslegesen próbálok segíteni, minek tépem magam? Úgy is szarnak az emberek a jóra. Értéknek állítanak be, rengetegen kedvelnek, de miért? Felületesek, szeretik hogy mellettem meg lehet jelenni. Egy local celeb vagyok.
Mindenki csak tárgyként kezel. Senkinek nem hiányzom, de hisz az olvasatlan könyv is akkor kell mikor már levették a polcról.
És ha már nem leszek a polcon, vajon hányan fogják törni magukat hogy elvegyenek az olvasótól?

Kérsz? – Igen. – Játszi könnyedséggel válaszoltam az ismeretlenre. Nem tudtam milyen lehet, gondoltam egy próbát megér. -

Sárgadinnyés rágó. Az a nap, amikor először megízleltem, csodás volt még is siralmas egyben. Eseménydús s unalmas. De minden ott kezdődött, azzal az ízzel, a szintetikus ízfokozók tömkelegével. Természetesnek éreztem, holott természetellenes. Egy spontán találkozónak indult. Fura volt, először csalódott voltam, elszomorodtam hogy teljesen más, mint ahogy elképzeltem. Majd egyre jobban kezdtem megismerni, az első benyomás után egész kellemessé vált. Beleszerettem, csak a sárgadinnye ízével kellemesen átitatott csókjára vágytam.