d’Pute

Éppen étel után kutatva a ház minden sarkát átnézve, kilyukadtam a “rumlis” hűtőnél, ahol találtam egy doboz pudingot. Hihetetlen hogy mennyi emléket tud felidézni, egy teljesen hétköznapi tárgy. Nem tudtam nem könnyes szemmel kutatni tovább… Emlékezhetnék úgy, életem legrosszabb évéből származik, de nem. Életem legjobb, bár talán a legboldogtalanabb időszakából való. Egy kedves anyuka adta, akinek a férjét műtötték. Nem tudom miért is, valószínüleg kedves gesztusnak gondolta. Az is volt, talán sosem fogom elfelejteni. Viszont valamiért azóta sem ette meg senki. Tiszteletből? Gondolkodtam rajta. Már bizonyára romlott, de hozzá nyúlni sem tudtam. Az ember rengeteg gátat tud feleslegesen felállítani. Ez jelképesen egy gát, félelemmel tölt el, azóta sem tudtam enni ilyen dobozos pudingot. Nem tudom miért. Talán, ha egyszer sikerült megennem, vagy legalább kibontanom végleges feltudtam dolgozni az akkori életszakaszomat. Viszont egyelőre, végtelenül felzaklatott.