Bizonyára mindnyájan voltak már úgy, hogy egy pillanatot átéltek valakivel, ami annyira tökéletes volt, hogy azt kívánták bárcsak soha ne lenne vége.
Én még nem, az új ruhák vásárlásánál érzek valami kielégülést, de már az sem elég.
Ilyen emlékezetes pillanatok voltak már sokszor voltak az életemben, bár esetemben a kívánság az volt, hogy legyen vége, azonnal tűnjek el, mintha soha nem is léteztem volna. Remeg a kezem, remeg miközben ezekre a percekre, napokra gondolok, remeg ha falatot emelek a számhoz. Élet ez? Felemészt egy átok, tényleg nem tudom másként jellemezni, vannak jobb napok, amikor a világ legszebb lényének érzem magam, ezek általában akkor vannak ha sikerül fogynom. Van amikor nem foglalkozom az egésszel, de elég egy borúsabb nap, egy rosszabb jegy, egy kudarc, egy újabb Tönk típusú pasi az életemben, s minden kezdődik előröl, és egyre végletesebb, és durvább. Félek, tudom mennyire nem egészséges ez így, tudom hogy tönkre fogok menni, de nem szeretnék, viszont nem tudok úgy élni hogy ne a saját végzetem felé rohanjak.
